Ébresztem a napot, hogy ma szebben keljen.
Édesanyám felett arany fénye lengjen.

Ébresztem a kertet, minden fának ágát,
Bontsa ki érette legszebbik virágát.

Ébresztem a rigót s a vidám cinegét,
dalolja mindegyik legszebbik énekét.

Ébresztem a szívem, forróbban dobogjon,
az én Édesanyám mindig mosolyogjon!

Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.

Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő-
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.